Tóth Krisztina

Tóth Krisztina

1 hete

Tóth Krisztina
ANYÁK APJA

A társalgóban pizsamás férfiak üldögélnek, bámulják a tévét, vége már a vizitnek. A nővérpulton pohárban tavaszi csokor. Juli végigmegy a linóleumos folyosón a nyitott ajtójú kórtermek előtt. Beárad a fény a széles ablakokon. Néhányan köntösben lófrálnak. Nézik a szőke nőt, aki odakintről érkezik kék kardigánban. Vannak, akik már hetek óta itt fekszenek. Nekik egy-egy látogató jelenti a külvilágot, a kinti életet, ahová vissza szeretnének térni valamikor. Követik szemmel a negyvenes nőt, aki a hetesbe siet az apjához. Mindig a vizit után jön, még az ebédosztás előtt.
Juli lepakol. Kirakja a gyümölcsleveket, a mandarint. Még az előző, hálós csomag is ott van érintetlenül. A szomszéd ágyon fekvő Gyuszi bácsi azt mondja, nem érdemes gyümölcsöt hozni. A levekhez se nyúlt – bök borostás állával az éjjeliszekrényre.
Juli az ágy mellé húzza a széket, leül. Várja, hogy az apja felébredjen. Egyre többet alszik, csak rövid időkre nyitja ki a szemét. Az arca beesett, a járomcsontja kiáll. Gyuszi bácsi fogja a vászonszatyrát és elindul a büfébe. Pár hete ilyenkor még megkérdezte, hogy hozzon-e valamit. Már nem kérdezi meg. Nem kell se rejtvényújság, se sajtostekercs. Kicsoszog az ajtón.
Juli kilép a mosdóba, ellenőrzi, van-e elég vécépapír. Aztán eszébe jut, hogy hiszen nem is kell, újabban az apja már nem jár ki. A nővér azt mondta, kicsit meg kell erősödnie, hogy újra fel tudjon állni. Ebbe a mondatba kapaszkodik most mindenki, ezt ismételgetik egymásnak: kicsit meg kell erősödnie.
Délben meghozzák az ebédet. A nővér leteszi Gyuszi bácsi éjjeliszekrényére a dobozt, aztán Julira pillant:
– A papának mindjárt bekötünk egy infúziót.
Fél egykor megjön Ági, Juli nővére. Hoz papírtörlőt és nedves törlőkendőt. A tiszta törölközőt az ágy végére teríti, a másikat elteszi zacskóba. A kimosott, gombócba tekert zoknikat berakja az éjjeliszekrénybe. Megszólal Juli mobilja. Röviden beszél, aztán a nővéréhez fordul:
– Haza kell mennem, Andriska nem vitt kulcsot. Kell neki az edzéscucca.
Ági int, hogy induljon csak nyugodtan, és leül a helyére. Egy percig mindketten figyelik az apjukat, aztán Juli elköszön, végigkopog a folyosón. Most a nővére ül a fehér kisszéken, bámul ki fáradtan a széles ablakon. Odakint virágzanak a fák, dudálnak az autók. Háromig tud maradni, utána fel kell vennie a lányát. Megígérte neki, hogy hazaviszi kocsival.
Szombaton a gyerekek is bejönnek a nagyapjukhoz. Nem szeretnek bejárni. Idegenkednek az aszott testek látványától, a folyosó fertőtlenítő szagától, a kigombolt fürdőköpenyektől és a papucsos, meztelen lábaktól. Most mégis megértették, hogy el kell jönniük.
Szombaton ott állnak zavartan, nyomnak egy-egy puszit a sárga, alvó arcra, aztán kimennek a folyosóra mobilozni. A két nő is kijön utánuk. Megkérdezik a nővért, vasárnap mikorra időzítsék a látogatást. A nővér azt feleli, hogy érdemes kilenc körül érkezni, hátha felébred kicsit a bácsi mosdatástól.
– Na, és lesz holnap ünneplés? – pillant hirtelen a gyerekekre.
A két kamasz először nem érti, hogy mit is kellene ünnepelni, aztán elmosolyodnak.
Juli és Ági viszont még mindig nem fogják fel, hogy mire céloz a nővér. Csak akkor esik le nekik a tantusz, amikor megpillantják a nővérpulton a friss orgonaágat. Hát persze! Vasárnap. Hiszen ők anyák! Anyák, akik hetek óta egy pelenkás, alvó test mellett őrködnek egymást váltva, karikás szemmel.
A vasárnapi látogatás után pedig elmennek együtt fagyizni, a két anya és a gyerekeik. Beülnek a kerület legjobb cukrászdájába, és mindenki csokit kér, mert a nagypapának az a kedvence.
– Szerintem ez porból van – húzza el a száját Andriska.
– Nem baj, kisfiam: mi is! – vágja rá az anyja, és ott, a teraszon ülve, fagyival a kezükben végre kirobban belőlük valami felszabadító, tavaszi nevetés.

A novella a Nők Lapja legújabb számában jelent meg. ... többkevesebb

Tóth Krisztina

1 hete

Tóth Krisztina
AZ ELFELEJTETT VERS

Anyukám ott ül sárga ruhában, pont szemben.
Vár a virág a padon, amit csak neki, én szedtem.

Anyukám látja, hogy felsorakoztunk, minden kész,
ő a tömegben, látom az arcán, engem néz.

Fényképeznek a bácsik, aztán intenek és csend lesz.
Izgulok, és csak tátogok végig az énekhez.

Most jön a vers, anyu rám figyel ott, szemben.
Ez az a vers, amit hirtelen elfelejtettem.

Ez az a vers, amit tegnap a kádban elmondtam.
Kár, hogy a tegnapi fürdés nem most van.

Nem baj, majd elsuttogom, hogyha nem látnak:
te vagy a legszebb, a legjobb és a legbátrabb. ... többkevesebb

Tóth Krisztina

1 hete

ÍRÓNŐK AZ EDZŐTEREMBEN

-Jé, te is szoktál ide járni? Huh.

-Hetente kétszer. Meg délutáni vizitornára is jövök. A férjem vigyáz a gyerekekre.

-Az enyémek már nagyok. Huh. Huh.

-Én is mindig félig fekve nyomom.

-Neked is gerincsérved van?! Huh, huh.

-Nem, nekem aranyerem.

-Ja… Az a sok rohadt ülés. Huh, huh.

-Regényed hogy áll?

-Sehogy. Itt cseszem el az időmet. Huh, huh.

-Na, megyek az ellipszisre.

-Ez is lehet téma. Írjunk erről! Huh, huh, huh.

-Ja. Vagy az aranyérről… meg a visszérről…

-Jó, majd átgondolom. ... többkevesebb