Tóth Krisztina költő, író, műfordító

Fotó: Bulla Bea     

Ma hajnalban meghalt Kertész Imre. Ezzel a verssel szeretnék tisztelegni előtte.

Categories: Egyéb
Tags: No Tags
Comments: No Comments
Published on: 2016-03-31

 

Tóth Krisztina

A tanítvány

 

 

Mert minden rím! – ismétlem lelkesülten,

és hangokból szőtt háló a világ,

és e háló ott rezeg mindenütt, csak

füleljetek, ti legyetek a pók!

 

Hogy ő nem pók: ezt látom az arcán,

és hálistennek nem hall hangokat,

gyűlöl viszont, hogy hétfőn tartom az órát,

kilenckor ő még aludni szokott.

 

Nézzétek, mondom, körben mennyi rím van!

Vegyük itt ezt az imádkozó csatot:

ha ez egy kéz, az az ablak az oltár.

A látvány mélyén mindig ott a vers.

 

Van, aki látja. Bámulnak a csatra,

ablakkeresztre néznek, jegyzetelnek.

(Kíváncsi volnék, mi kerül a füzetbe.)

Annál a lánynál soha nincs papír.

 

Mit keres itt? Kellek a kreditekhez?

Kék szeme van, már csak neki beszélek.

Mondom, minden szó hangjegy, és a vers

létünk dalához néma partitúra.

 

Na, ez így sok. Öt perc van csengetésig,

a szőke lány már diszkréten pakol.

Belelátom a fád médiamunkást,

telefonján a hangfájl pont betelt.

 

Reggel, mesélem, a fürdőbe lépve

döglött kaszáspók feküdt a kövön,

és a járdán egy kifordult esernyő

megkésett rím volt: elázott halott.

 

A lány nem érti. Tudom, hogy nem érti.

Szünetben aztán mégis odalép,

elé tolom a jelenléti ívet,

befejeztük mára a pókokat.

 

Azt mondja, várta, hogy majd én, hogy egyszer

megpillantja e titkos szálakat,

csakhogy a világ egyszerűbb. A rímet

mi vetítjük a dolgokba bele.

 

Felmarkolja a cuccát, de a sálban

megbotlik és a kezébe fogott

könyvtári Sorstalanság lapjai közül

egy régi sorsjegy a padlóra hull.

 

 

 

 

 

 

 

Welcome , today is szombat, 2019-05-25