Tóth Krisztina költő, író, műfordító

Fotó: Bulla Bea     

Valahol ott az esőfelhők mögött 

Categories: Egyéb
Tags: No Tags
Comments: No Comments
Published on: 2016-07-17

 

10333817_10202105647553982_6456680180302706056_o

Szekszárdon vagyunk, az írótábor résztvevői éppen borkóstoláson vesznek részt. Letelepszünk a teraszon, bámuljuk az alattunk elterülő dűlőket. Ereszkedik le a nap, az alacsony fények megnyújtják a fák árnyékát, valószínűtlen ragyogás az egész völgy. Kiválasztok egy poharat, megtöltöm roséval. Mészáros Sanyi lép mellém, azt mondja, meghalt a Péter. Nézek rá, hirtelen nem értem, amit mond, milyen Péter.

Keresztben óriási szivárvány dereng fel, a vége valahol a felhők között. Most hívtak, ismétli meg Mészáros, délután meghalt a Péter. Lassan felfogom, de nem értem, inkább csak botorkálva eljut a tudatomig a mondat.

Tudtuk, hogy beteg, de valami titkos remény mindenkiben élt, hogy van még egy kis idő, hogy ez az állapot eltarthat így valameddig, bármeddig, hogy ott lesz majd néha színházban, felolvasáson soványan, megritkult hajjal, de mégis mosolyogva, méltósággal. Azt hittük, hogy van még haladék. Nem lesz ott többé sehol. Meghalt – ízlelgetem a szót. Nézem az alkonyatszínű rozét, baromi hideg van, milyen nap is, csütörtök, és látni lehet a szivárvány végét is, csak ki kell jönni egész a hegyoldalig, ki a szélbe, valahol ott van esőfelhők mögött.

Welcome , today is szerda, 2019-05-22