Tóth Krisztina költő, író, műfordító

Fotó: Bulla Bea     

Tóth Krisztina: HIDEG

Categories: Egyéb
Tags: No Tags
Comments: No Comments
Published on: 2018-11-30

A férfi bekapcsolta a tévét. Egy vetélkedős műsor ment, középkorú emberek sikongattak színes ruhákban egy medence partján, miközben lufikat próbáltak két bottal kiemelni a vízből. Átkapcsolt egy másik csatornára, ott meg egy apáca beszélt valami régi fekete-fehér filmen. Kikapcsolta a tévét, ült a fotelban, eligazgatta a lábán a pokrócot.
Egyik fia se tudott hazautazni az ünnepekre. Az idősebbik Angliában élt a családjával, a fiatalabbik Hollandiában. Hívták magukhoz mind a ketten, de neki semmi kedve sem volt repülőzni. Eddig se próbálta, hetven évesen pedig már képtelen lett volna összeszedni a bátorságát. És nem is vágyott sehová. Mióta a felesége meghalt, fenyőfát se állított, nem volt kinek, minek.
Felhúzta nyakig a pokrócot, de hűvös volt így is. A termosztátot huszonkét fokra tekerte, mindig annyin szokott állni télen, kivétel a leghidegebb napokat, most mégis átjárta a hideg, egész a csontjaiig. Azon gondolkodott, hogy régen, amíg a gyerekek kicsik voltak, téli szünetben mindig lementek a balatoni nyaralóba. Megkérték a szomszéd Karcsit, hogy nyissa ki a vizet és fűtsön be kicsit, mire leérnek. Szinte az orrában érezte a dermedt szobák jellegzetes levegőjét. Talán a ráégő por okozta, hogy a gurulós hősugárzó ilyenkor valami különös, kesernyés szagot árasztott, amit furcsa módon mindenki szeretetett. Résnyire nyitották az ablakot, hogy nehogy elfogyjon az oxigén, és hason fekve, pulóverben társasoztak a nagyágyon. Amint ez eszébe jutott, hirtelen heves vágy fogta el, hogy ott legyen, abban a Balaton parti házban. Teljesen értelmetlen ötlet volt, tudta, annál is inkább, mert a szomszéd a vizet még novemberben elzárta. Mégsem tudott ellenállni a kísértésnek: ledobta a pokrócot, sietve felöltözött, meleg pulóvert húzott és beült a kocsiba.
Az autópályán alig volt forgalom. Zúzmarás fákat és kopár földeket látott út közben, páran megelőzték. A téli eget varjak pöttyözték, szűrten sütött és korán ereszkedett le a nap a szürke felhők között. A ház elhagyott volt, a kerítés egyik léce leszakadt. Odabent nedves hűvösség fogadta. A sarkokban pókok ütöttek tanyát, a teraszt telefújta falevelekkel a szél.
Bedugta a görgős hősugárzót és elé guggolva, a kezét dörzsölgetve várta, hogy megérkezzék az a régi illat. Néhány perc alatt kellemes meleg lett, égett az arca a fémrácsból áradó forróságtól. Amikor kicsit fölengedett a teste, felegyenesedett, kiment a sufniba, hogy előkeresse a régi fejszét. Az egerek hatalmas dúlást végeztek a polcokon: a kirágott zacskóból kifolyt a fűmag, a szőlőkötöző spárga a földön hevert összerágva. Amíg Andrea élt, itt mindig pedáns rend uralkodott. Megtalálta a piros nyelű kis szekercét, és kiballagott a kopár kertbe. A fenyőfa a sarokban sokkal nagyobb volt, mint amire emlékezett. Egy régi karácsony után hozták le és ültették ki ide, még abban az évben, amikor Lacikát felvették egyetemre. Azóta komoly fa lett belőle. Nem látszott egyszerűnek kivágni, de azért nekiveselkedett. Éket ütött a törzsbe alul, aztán kicsit gyengítette. Amikor kimelegedett, visszament a sufniba, és a maradék spárgával szorosan körbetekerte a fenyőt, hogy hozzáférjen a törzshöz. A terebélyes alsó ágakból néhányat lehasított. Olyan nagyok voltak, hogy bőven kitelt volna belőlük egy asztali karácsonyfa, de már semmiképpen sem akarta félbehagyni, amit elkezdett.
Közben ráesteledett, a téli kert megtelt mély csönddel és fagyos sötétséggel. Az utolsó negyed órában be kellet kapcsolnia a kocsi fényszóróját, hogy lásson valamit.
Lehajtotta a hátsó ülést, betuszkolta az összekötözött fát. Utána kihozta bentről a görgős hősugárzót, beemelte azt is a csomagtartóba. Lezárta a házat, beült. Már majdnem indított, amikor eszébe jutottak a lehasított ágak. Visszament értük, betette azokat is. A kocsi megtelt karácsonyi illattal. Hazafelé végig a régi ünnepek jártak az eszében, a szekrénybe rejtett Lego repülőtér és a távirányitós autó. Hogy újra eldugva várakoznak, pont, mint amikor vették őket. Pedig megvannak valahol, előkeresi majd a dobozokat egyszer, ha lesz unokája.
Éjjel egyre érkezett vissza, sajgott a dereka. A fenyő alsó ágait a kerítés elé fektette, hátha megörül majd neki délelőtt valaki, akinek még nincs fája.
Neki lett. Alig fért el, arrébb kellett húzkodnia a bútorokat a nappaliban. Amíg díszítette, résnyire nyitotta az ablakot és bekapcsolta a görgős hősugárzót, hadd legyen jó szag.
Amikor a fiai egymás után bejelentkeztek skype-on, csodálkozva látták a méretes fenyőt.
Kérdezték, honnan van, de az apjuk csak mosolygott, és a Lego reptérről, meg az egykori játékaikról faggatta őket. Ők pedig válaszolgattak kipirult arccal, mintha a hősugárzó őket is átmelegítette volna ott, a távolban.

(A novella a Nők Lapja ádventi különszámában jelent meg.)

Welcome , today is kedd, 2018-12-18