Tóth Krisztina költő, író, műfordító

Fotó: Bulla Bea     

Hegyi Imre: A reneszánsz ember boldogsága (interjú)

-Amikor amellett, hogy irodalmárként emlegetnek, üvegművésznek is titulálnak, rögtön tiltakozni szoktam: én író, költő vagyok. Persze emellett foglalkozom kézműveséggel, örömmel és talán tehetséggel is csinálom, de nem ez a fő foglalkozásom. Ma Magyarországon kevesen tudnak pusztán az írásból megélni. Én a költészet mellett francia nyelvből fordítok, de ez sem jelent biztos megélhetést. Alkotó munkát szerettem volna végezni, ezért fogtam az üvegművességbe.

-Önnél elhatározás kérdése volt, másoknál a tehetségen múlik. Volt kitől örökölnie?

-Anyukám ékszereket készített, anyai nagyapám grafikus volt. Kreatív családban nőttem fel, szeretnék valamit ebből átadni a kisfiamnak is. Szobrász szakon végeztem, utána lettem bölcsész, egyetemi éveim alatt pedig két évig Párizsban éltem. Akkor kezdtem el francia irodalmat fordítani. Később öt évig a Budapesti Francia Intézet galériájában szerveztem kiállításokat, közben pedig írtam, fordítottam. Amikor a fiam született, eljöttem a munkahelyemről, akkor gondoltam arra, hogy az írás mellett kéne valami manuális dolgot csinálni. A szellemi és a fizikai munka jól kiegészíti egymást, mind a kettő nagyon sok örömet ad.

-A kisfia nyilván természetesnek éli meg, hogy neki ilyen különleges anyukája van.

-Szerintem ebben semmi különleges nincsen, egyszerűen át szeretném neki adni az érzést, hogy a világ végtelenül színes és izgalmas. Már pici korától olvastunk neki arany verseket, nagyon tetszenek neki például a balladák. Szeretném, ha a vers az anyanyelve lenne. Tévénk nincsen, de ez nekem valahogy nem is hiányzik, így sokkal többet figyelhetünk egymásra. Itthon annyi minden történik, hogy ebbe igazán nem férne bele a napi tévézés, bár videónk már van. Legjobban felolvasni szeretek neki, minden napot így fejezünk be. Ezt én is nagyon élvezem.

-Hogyan lett Juranics telepi lakos?

-Egy munka kapcán jártam itt először kilenc éve, addig azt sem tudtam, hogy ez a hely létezik. Gyönyörű őszi idő volt, aranyszínű faleveleket sodort a szél és az egész környék nagyon barátságosan festett. Később, mikor a fiamat vártam és kinőttük a lakást, véletlenül épp itt találtunk egy eladó sorházi lakást, és rögtön beleszerettem.

-Vajon van-e hatása a sajátos épített környezettnek az ott lakókra?

-Biztosan. ez egy kicsi, aránylag zárt telep. Egy zöld sziget a város közepén. Bizonyos napszakokban az ember ugyanazokkal az arcokkal találkozik, kutyát sétáltatnak, bevásárolnak, mennek az óvodába a gyerekekért: az embernek biztonságérzetet ad a lakóhely saját ritmusa. Itt nyugodtan bicajozhatnak a gyerekek a háztömb körül, mindenki vigyáz rájuk. Szépek ezek az épületek. A tízes évek szellemét őrzik, amikor külföldön a nagy ipari városok körül megpróbáltak élhető, lakható környezetet teremteni a munkásoknak. akkoriban épült egyébként a Wekerle is. Itt, ezen a telepen is érdemes megfigyelni a házak oromzatát, a faragott tetőszélt, a hosszabb épületrészt bástyaszerűen lezáró és védő négy magas épületet. Át van gondolva, építészetileg egységes. Erre nagyon kellene vigyázni, törekedni kéne a homlokzat és az egységes utcakép megóvására, mert az ide nem illő nyílászárók vagy a meggondolatlan toldások elrontják az összképet.

-Végképp Juranicsos lett?

-Itt kedves, barátságos emberek laknak, akiknek szerintem szintén fontos a környezet megóvása. A másik mániám a növényzet, sok fát ki kellett vágni, de nem ültetnek, pedig itt nagyon fontos a zöld környezet. És persze elkelne egy játszótér , mert a Százados útit körülkerítették. Pedig sok fiatal van, egyre több a gyerek. De nem is folytatom, elég, ha mindenki egy picit odafigyel, és máris javul a környezet. Szeretek itt hazafelé sétálni Marcival, az utat fák szegélyezik, az óvoda itt van a sarkon. Nekem egyébként sokszor akkor indul a nap, amikor más végre hazaér és kifújja magát. Délelőtt a műhelyemben dolgozom vagy fordítok, délután a fiammal vagyok, aztán este, amikor ő elalszik, megint kezdődik a munka. Éjszaka néha még forró a páka, de mostanában egy filmforgatókönyvvel is megbíztak, könyvhétre pedig megjelenik az új könyvem a Magvető kiadónál. Közben egy ötödikes tankönyvön is dolgozom, de mindig akad versfordítás is.

-Mikor ír verset? S ha ír, kikapcsolódásként teszi?

-Ez, hogy úgy mondjam, inkább bekapcsolódás, minden versért meg kell dolgozni, minden szövegnek ülepedési ideje van. Nem akkor születik, amikor az ember leírja, hanem amikor megérnek benne a szavak. Az írás azt jelenti, hogy az ember szüntelenül figyeli a világot és mindent rögzít, mindent alapanyagnak tekint.

-Ha szóba kerül, hogy józsefvárosi, tagadja vagy kihúzza magát?

-Minden kerületnek megvan a maga sajátos, utánozhatatlan szépsége: a Józsefváros szerintem baromi jó hely, tele felfedezésre váró titkokkal és szépségekkel. A Kőris utcába járok például üvegért, és mindig bámulok, milyen más arca az a kerületnek. Rengeteg az otthonos, szép régi utca, csak fel kellene újítani az épületeket. Örülök, hogy itt lakom.

-Mit üzen kor és sorstársainak?

-Aki irodalommal foglalkozik, az ne nagyon üzengessen. Mindenkinek azt kell a lehető legmagasabb szinten csinálnia, ami a dolga. A költő írjon jó verseket.

Welcome , today is Saturday, 2019-05-25