Tóth Krisztina költő, író, műfordító

Fotó: Bulla Bea     

Vonalak, irányok és zúzódások

 

Tóth Krisztina: Vonalkód és tizenöt novella.
Novellák, 215 oldal.

Parnasso folyóirat (Helsinki), 2009/3., 66.o.

Avain, 2009.

Kezdjük a címmel. a magyar Tóth Krisztina (szül. 1967.) novelláskötetének Vonalkód a címe és a kötet minden elbeszélésének a főcímen kívül alcíme is van. Ilyenek mint: ”Határvonal”, ”Irányvonal”, ”Életvonal”, ”Vérvonal”, ”Útvonal”, ”Élvonal”, ”Bikinivonal”, ”Törésvonal”, ”Húzni egy vonalat”.

Az allegorikus vonalak hálókat és térképalaprajzokat alkotnak, amelyekben a novellák (gyakran növésben lévő) hősei önmagukat keresik. A Tóth által kedvelt vonalszimbolika azonban mindenek előtt határvonalakkal kapcsolatos: államok vagy társadalmak, gyermekkor és felnőttkor határán vagyunk, az ismerős és a felfoghatatlan határmezsgyéjén. Olykor mindegyiken egyidejűleg, mint amikor a főhős apjának testét borító sebhelyek igazi története lelepleződik.

A kötet címe a Langyos tej című novella alcíme. Ez is, mint a legtöbb novella, a vasfüggöny mögött megélt korai fiatalkorról szól.  „A Nyugatról érkezett dolgok ismérve a vonalkód volt: a kis fekete csíkok mágikus vonzerővel ruházták fel az egyébként érdektelen holmikat is, a kód ugyanis egy másik, létezésében megközelíthetetlen világ hírnökeivé avatta őket, egy olyan világéivá, ahol a tárgyakat fényes dobozokba és csomagolópapírba, az emberi testeket pedig puha kelmékbe burkolják.”

Tóth meleg iróniával viszonyul a Nyugatot csodáló honfitársaihoz. Az irónia és a melegség Nyugatra is kisugárzik, hiszen az író tudja, hogy olvasói is tisztában vannak azzal: tulajdonképpen a márkás ruhák és sörök között élő nyugati emberek sem laktak soha paradicsomban.

Ez a mesteri novellaválogatás azonban alaphangulatát tekintve mégsem meleg, hanem groteszk. A gyermekkori emlékképekben legyek zümmögnek és kukacok másznak, csecsemők halnak éhen. A történelem sebekként és zúzódásokként vésődik az emberekbe, amelyeket meg lehet szerezni akár határvillongásba keveredve, vagy rossz gépet használva a lábszár szőrtelenítésénél.

A legjobb novellahagyományok szerint Tóth keresztező megvilágításokat és egymást átfedő képeket használ.  Az egyik legsikerültebb a „Lakhatatlan ember” c. nyitónovella, amiben a főszereplő tudatában felvillannak mindazok az alkalmak, amikor a halállal került kapcsolatba.

A furcsa, futurisztikus fantáziakép, a „Hideg padló” világa érdekes módon különbözik a többi történet világától. Ebben Japánban utazunk, ahol a főszereplő olyan helyeket keres, ahová elrejthetné a befejeződött kapcsolatára emlékeztető papírcédulákat. A cédulákat tartalmazó borítékot tévedésből hozta magával, de ez a tévedés válik az út központi céljává. Az egyik hangulatból a másikba kafkai módon váltó történet rendkívül hatásos, és nem ok nélkül tesz említést a Lost in Translation című filmről.

Ha már a fordítás került szóba: Juhani Huotari fordító ismét bebizonyítja, hogy mind a magyar, mind a finn nyelv a lehető legmagasabb fokon műveli.

A recenziót Olga Houtari fordította magyarra

Welcome , today is Saturday, 2019-05-25